2011. március 30., szerda

Rubint Réka: Add önmagad! 2. - 2011. március 30. (szerda)

Ma ismét Réka volt, ezúttal az Add önmagad! 2. része. Benne a híres mondattal:  " Szebb vagyok már, mint a béka, mert az edzőm Rubint Réka." :)

Szintén körülbelül 40 percből áll, két 20 perces részre bontva. Szerintem erősebb, mint az első rész, itt már a kar is meg van mozgatva a súlyzós rész által. Kicsivel többféle gyakorlat van benne, emiatt kevésbé unalmas, mint az első rész. Én súlyzó nélkül csináltam, elsőre bőven elég volt így is, de legközelebb ígérem, hogy bevetem.
Ebben a részben már van egy kevés nyújtás is, mely az első rész visszajelzéseinek hatására lett beletéve, ez plusz pontot jelent nálam. :)

Rubint Réka: Add önmagad! 2.

"Kedves Edzőtársam! Minden nő vágya közelebb kerülni az álmaihoz, ahhoz az elérhetetlennek tűnő ideálhoz, amit a magazinok címlapján lévő, sokszor retusált női testek diktálnak. Ez a DVD az igényes nőt célozza meg, aki céltudatos, hisz önmagában, az én segítségemben, és az álmai megvalósításában. Azok az eredmények, amelyeket erőfeszítések nélkül érünk el, nem adnak erőt és büszkeséget, és nem tesznek minket másokkal és magunkkal szemben igényesebb nővé. Hiszen egy férfit meghódítani nem nagy dicsőség, viszont megtartani annál inkább nehéz feladat. A DVD a strandon törölközővel takargatott testrészek - popsi, belső comb, has - totális zsírégetését és feszessé tételét célozza meg. Még erősebb, még hatékonyabb, mint az első rész, - az "Add önmagad" -, kezdő és haladó elemekkel tűzdelve. Részletes étrendet tartalmaz, mely segítséget nyújt az élet élvezetéhez. Az ember akkor fedezi fel magát, amikor megmérkőzik az akadályokkal."

Aki nem ismeri, az itt tudja "megnézni": Rubint Réka: Add önmagad! 2.


Ez az étrendajánlat - egy heti mintamenü - található az edzés után:



Végül lenne egy kérdésem: Facebookon az egyik update-es csoportban felmerült az l-carnitin kérdése.
Utánaolvastam, hogy mi ez, és rosszat nem találtam róla.
Szerintetek? Ha van már valakinek személyes tapasztalata, azt is szívesen várom.

12 megjegyzés:

  1. Nyugi Gabi, először én is súlyzó nélkül nyomtam.
    Bőven elég is volt.

    VálaszTörlés
  2. Még nem próbáltam, de utánaolvastam és jónak tűnik.

    VálaszTörlés
  3. Kardió mozgás előtt kell bevenni, súlyzó edzés előtt szerintem felesleges.
    Kb. 1000-2000 mg-ot, a felesleg kiürül a szervezetből.

    Norbi

    VálaszTörlés
  4. Annyit tennék hozzá Norbi hozzászólásához, hogy fél-1 órával edzés előtt érdemes bevenni.
    Izzadok tőle rendesen ám!

    Kitty

    VálaszTörlés
  5. rendes diétától fogy az ember nem ilyen szaroktól

    VálaszTörlés
  6. Szerintetek érdemes pihenőnapon is bevenni belőle vagy csak edzés előtt?

    Norc

    VálaszTörlés
  7. Norc én azt olvastam, hogy csak edzés előtt érdemes, bár nem lesz gond belőle, ha a többi napon fogyasztod sem, csak kevésbé hatásos ill. kiürül a szervezetedből a felesleg.

    VálaszTörlés
  8. Scitec féléket próbáltam és elégedett vagyok az eredménnyel.
    Nem csodaszer, de tényleg segít.

    Péter

    VálaszTörlés
  9. Pont a brutál RR dvdk utáni izomláz megszüntetésében segített nekem, hogy jobban izzadok-e tőle az nem derült ki, ilyen gondom soha nem volt, mindig patakokban folyt rólam a víz. :D

    Nicus

    VálaszTörlés
  10. Tegnap este megrendeltem, az eredményt majd meglátjuk. :)

    VálaszTörlés
  11. Hogy bírod ezt? Kemény csaj vagy!

    VálaszTörlés
  12. Hát ha már elhatároztam magamat, akkor muszáj. :)
    De valahogy még nem vagyok függő, nem hiányozna, ha nem mennék. :D

    VálaszTörlés